Különleges üvegmozaik burkolat a fürdőszobában

üveg1Álmos reggeleken, zsarnok hétfőkön ki ne szeretne egy kis energiát rögtön már a nap elején? Kezdhetjük mindjárt a fürdőszobánál, hiszen ébredés után első utunk általában oda vezet. Amíg azon vagyunk, hogy elménket felhozzuk a felszínre és képesek legyünk befogadni a külső ingereket, fogat mosunk, megfésülködünk, de ezen tevékenységeinket miért ne tehetnénk egy olyan légkörben, ami már alapvetően pumpálja belénk az energiát. Ehhez hívjuk segítségül a különböző csempedekorációt, vagy a már egyre jobban ismert üvegmozaik burkolatot.

üveg2

Ha mindenáron dekorálni szeretnénk, csinálhatjuk manuálisan, kézzel, vagy mozaik csempe segítségével, ami teljesen kopásálló. Könnyebb a dolgunk persze, ha lakásvásárlás előtt előre megtervezhetjük a fürdőszobai   csempe kivitelezését. Nagyszerű megoldás erre az üvegmozaik. Az ötlet az olasz dizájnerektől származik, akik soha üveg4nincsenek híján az egyedi ötleteknek és ahol ezeket a művészien kidolgozott fürdőszobai csempe modelleket megalkották, hiszen szinte mindegyik felér egy műalkotással. Ha valaki úgy dönt, hogy ebben a stílusban burkolja fürdőszobáját, egyrészt a hatalmas kínálat miatt szinte csak a képzelet szab határt, másrészt biztosan mindenki a csodájára jár majd. Ezek a szupermodern fürdőszoba mozaik csempék mintázhatnak hatszögletű méhsejtet, borotvaéles üvegtörmeléket, lágy kerek buborékokat, vagy éppen csillogó fémet. Az üvegmozaik burkolat felragasztása nem a legolcsóbb megoldás, azonban biztonsággal állíthatjuk, hogy a legtartósabb. Ha üvegburkolatunk van otthon, garantált, hogy vendégeink nem fogják szó nélkül hagyni a látottakat. De beszéljenek inkább a képek, hiszen egyediek, szemet gyönyörködtetőek, kreatívak és nem utolsó sorban roppant mutatósak.

 

odea.hu – Budapest
Cím: Récsei Center 1146 Budapest, Istvánmezei út 6.
Mobil: 06-70/317-9855
E-mail cím: info@odea.hu

odea.hu – Nyíregyháza
Cím: 4400 Nyíregyháza, Korányi u. 44/A
Mobil: 06-30/3367866
E-mail cím: nyiregyhaza@odea.hu

logo